Csallóközi Táncegyüttes
Vállalkozás telephelye :
325,
930 21 Dunajský Klátov
" A tánc nemcsak mozgás, hanem közösségi alkotóerő "
A Csallóközi Táncegyüttes küldetése a Kárpát-medence kulturális sokszínűségének jegyében elsősorban a magyar népi tánc- és zenekultúrához kapcsolódó értékek feltárása, bemutása, a kulturális szellemi örökségének életben tartásához és alkotásához való hozzájárulás és az alkotó közösségteremtés.
A Csallóközi Táncegyüttes művészeti, nevelő és közművelődési tevékenységi köre 2014-től valamennyi korosztályt érinti – az óvodásoktól a szeniorig: az együttes saját közösségeiben jelenleg kb. 140, közvetve, az égisze alatt pedig több száz gyermek táncol. Generációkon átívelő aktivitásával a régió egyik kedvelt színpadi közreműködője, egyúttal aktív közösségi szervezője is.
Szakmai tevékenységének fő területe a szisztematikus, heti rendszerességű táncpedagógiai képességfejlesztő műhelymunka az együttes 5 korosztályával vendégoktatók és alkotók bevonásával. Az évente megvalósuló programsorozatában több egész műsort, élő zenével és kreatív alkotó foglalkozással kiegészülő táncházat és gyermektábort valósít meg.
Az együttes 1954-ben alakult Pozsonypüspökin Sztriezsenyec Horváth Rudolf segédletével Felső-Csallóközi Népi Együttes néven. Később Somorjára, majd Dunaszerdahelyre helyezték át a csoportot. Az együttes korábbi vezetői Quittner János, Dudek Ferenc és Brandl Ferenc voltak. Az együttest 2014-től Oláh Attila vezeti, a gyerekcsoportokban 2015-től Fecske Renáta táncpedagógussal együtt. Az eltelt évek művészi és közösségteremtő munka tartalmi és formai színvonalát a folyamatosan bővülő, ill. visszatérő felkérések, szakmai sikerek, díjak és minősítések igazolják vissza.
A Csallóközi Táncegyüttes a Kárpát-medence színes, elsősorban magyar mozgás- és zenei kincsét egyrészt a közösségépítés sajátos formájaként, másrészt a közönséget is megcélozva a színpad világa felől közelíti meg. Az együttes tagjai az eredeti táncanyagot színpadra alkalmazva igyekeznek azt a közönség elé vinni. Fontos a hagyomány tisztelete, ugyanakkor a folklórkincs minél autentikusabb bemutatása mellett kiemelt szerepet kap a közös együttesi alkotóerő.
Gyerekcsoportok
A gyermektánccsoport 4 korosztályt foglal magába: NyusziHopp (3–6 éves gyermekek), Pici Csallóközi (6–8 év), Apró Csallóközi (9–13 év), Kis Csallóközi (ifjúsági csoport).
A gyermekekkel és fiatalokkal folytatott szisztematikus munkában a kreatív pedagógiai tevékenységekre koncentrálunk. A táncoktatás nem csupán ismeretek és mozgássorok közvetítését jelenti, nagy szerepet kapnak a pszichomotoros képességek, az észlelési éberség, a vizuális intelligencia, a kinesztetikus képzelet, a művészi-kreatív képesség, valamint a gyermek szociális képességeinek fejlesztése.
A gyermekeknél közvetetten fejlődik a környező világ észlelése, a kommunikáció, a nyitottság, empátia és tolerancia. A fiatal generációval való munka teret ad a tudás, a táncos mozgás, a zenei és szociális képességek és készségek fejlesztésére, ugyanakkor erősíti a művészeti oktatást mint hozzáadott értéket az egyén és az egész közösség számára.