Nagypaka, Kispaka és Csukárpaka községek Csallóköz területén találhatók, és korábban Pozsony vármegyéhez tartoztak. Az első jelentős települést eddig még a bronzkori (kb. i.e. 1300) régészeti feltárások igazolták. A Magyar Királyság megalakulása és bizottsági rendszerre osztása után Csallóköz két királyi bizottság – Pozsony és Komárom – része lett.

A sziget felső részén található Nagy, Kis és Csukárpaka községek a Pozsonyi Bizottság alá tartoztak, a 14. század elejétől a Pozsonyi vármegye (Comitatus Posoniensis, Pressburger Gespanschaft) igazgatása alá kerültek. Veľká Paka sajátossága, hogy a középkortól a pozsonyi várkastély alá tartozott, így tulajdonképpen a pozsonyi főbírók igazgatása alatt állt, akik gyakran hívtak össze különböző bíróságokat és gyűléseket a faluban.

Az említett falvak nevei a középkorig vezethetők vissza. A falu nevét Roland nádor 1250-ből származó oklevele említi először, eredeti egyszerű „Paka” alakban. A későbbi évtizedekben a község eredeti területét több tulajdonos felosztotta és új lakók települtek ide, így három önálló falu jött létre. A pozsonyi várbirtokhoz tartozó területen jött létre a mai Nagypaka község. Neve fokozatosan két síkon fejlődött ki. A falu folyamatosan használta az ókori Paka nevet, amint azt számos középkori dokumentum bizonyítja. Például az 1313-1323-as években a falu nevét a helybeli Leopold "de Paka" nemesi predikátumában találjuk, 1325-ben Szász metszésénél (a határok kijelölésénél) "villa Paka", ill. 1350-ben egy másik metációban "Poka" néven. Ezen a néven kívül a 14. század elején, bár kisebb mértékben, egy másik nevet is elkezdtek használni, amelynek Nagypakát kellett volna megkülönböztetnie a másik 2 Pakától. Alapvető megkülönböztetésnek kellett volna lennie a névben, a templom és a plébánia jelenlétét a faluban. Már 1317-ben találkozunk a "villa Paka Sancti Ladislai" névvel, amely a templom védnökségét taglalja a falu nevébe. Ennek a névalaknak a hosszú távú használatának logikus eredménye az lenne, hogy csak a Szent László formává alakuljon át. Ez a névtípus azonban nem jelent meg Pakán és a 14. század közepétől felváltotta az általánosabb Egyházaspaka név, amely szlovákul Kostolná Paka nevet jelent. Ezt egy 1388-ból származó levélben találjuk, amely a Nagypakára települt vendégek "hospites de Eghazaspaka"-ról tesz említést. Az Egyházaspaka nevet a következő évszázadokban is használták.

A pozsonyi várbirtok legrégebbi urbárjai Nagypaka ezen neveit említik - 1574 "Eghazas Paka" és 1646 "possessio Paka, que Egyhazaspaka vocator". Így még a 17. század közepén is használták a helyi lakosság körében az Egyházaspaka nevet. A 18. század fokozatos változást hozott a falu nevében. 1736-ban Matej Bel polihisztor az Egyházaspaka ősi nevet használta helyi híreiben Pozsony fővárosának leírásakor,de ő már a korabeli hivatalos dokumentumokban Nagy Paka néven említi. A 18. és 19. században a következőképpen írt faluneveket találjuk: 1715 - Nagy Paka (portál leltár), 1703 - Egyház Paka, 1731 és 1791 - Nagy Paka (római kat. anyakönyv), 1724 - Nagy Paka (adóleltár), 1754/55 – Posessio.

Paka község keletkezése a 12-13. századra tehető, bár maga a betelepedés a területére sokkal régebbi volt. Paka legrégebbi levélbeli említése 1250-ből való. Feltételezhető, hogy a falut a pozsonyi bizottsági kastélyhoz tartozó Csallóközi udvarnokok egyik lakhelyeként alapították.

Az udvaroncok Árpád Magyarország társadalmi rangsorában a nem szabad, vagy csak részben szabad lakosság közé tartoztak. A 12-14. században igen erős német gyarmatosítás zajlott le Pozsony fővárosában. A városokon kívül németekkel lett még betelepítve főként a záhori terület, az Alsó-Kárpátok vidéke és Csallóköz felső része. A németek betelepítése az egész középkor ideje alatt tartott. Csak a 16. század elején néptelenedett el ez a terület a török ​​betörések és az itt rabló spanyol zsoldosok hosszú távú tartózkodása következtében. A 16-17. század fordulóján a dunántúli magyar lakosságot telepítették az elnéptelenedett területekre. Nagy és Kispaka (németül Gross und Klein Kappeln) falvak a középkorban a német-magyar nemzetiségi határon helyezkedtek el, így a német lakosság itt nem érte el azt a létszámot, mint a többi Pozsony felé fekvő községben.

A 16. században Nagypakát többször kifosztották. Az eredeti pakai családok valószínűleg elpusztultak vagy elmenekültek, mert ebben a században a falu német betelepítésének minden nyoma elveszett. A 16. század második feléből és a 17. századból származó városi anyakönyvekben már nem találhatóak német nevű családok. A falu lakosságának túlnyomó többsége magyar vezetéknévvel rendelkezett. Új német családok, elsősorban kézművesek, csak a 18. században érkeztek a faluba. A falu német neve azonban nem merült feledésbe teljesen, mert Lipszky térképész is említi Repertoárjában (Nagy Paka, Kis Paka, Gross Kappeln, Klein Kappeln).

Nagypaka különleges szerepet játszott a birtok középkori igazgatásában. Feljegyzéseink szerint a községben gyakran összeültek a földbíróságok, ahol a birtok tisztségviselői az egész birtok lakóinak vitáit rendezték. Két jelentős változás történt Nagypaka területén a mohácsi időszak után. Pozsony 1536-ban lett Magyarország fővárosa és koronázási városa.

A helyzet azonban 1526 után nem alakult kedvezően a Csallóköz felső részében található falvak számára. Ez a terület a törökök és az ellenük harcoló Habsburg-zsoldosok által többször fel volt dúlva és kifosztva. 1526-ban a budai vár várnagya Ján Bornemisza a királyi kincs egy részével és udvarával a pozsonyi várba költözött. Habsburg Ferdinánd és Ján Zápoľský között a magyar trónról folyó vitákban Zápoľský oldalára állt. Emiatt a várat hamarosan elfoglalták Ferdinánd csapatai. A Pozsonyi vármegye 1553-ból származó portál leltára szerint a Salmov családhoz tartozó Nagypaka községben 24 kikötő (tanya) volt.

Eck Salm pozsonyi uradalom igazgatásában végzett tevékenysége eredményeként 1574-ben városi anyakönyvet írtak, mely szerint Nagypakán 39 gazda és családja gazdálkodott. A faluhoz tartozott egy Chandal nevű erdő, amely a pozsonyi vár területén található. Már polgármester is volt a faluban akkor.

1580-ban Mikuláš Pálffy Erdöd-ből (1552 - 1600), jelentős regionális méltóság és törökellenes harcos, megkapta a pozsonyi polgármesteri posztot. Pálffyék eredetileg csak kisbirtokosok voltak. A 16. század közepén azonban katonaként jeleskedtek, kedvező házasságokkal és a Habsburgok kegyeivel gyarapították vagyonukat. Testvére, Pavol (1653) a család legfontosabb tagjának tekinthető.Feladata volt a pozsonyi vár kiterjedt építési munkái is (1635 és 1649 között), amelyek a középkori várat reprezentatív királyi rezidenciává alakították át. 1646-ban Pálffy Pavol elöljárósága idején a pozsonyi várkastély új városházát iktatták be. Elmondása szerint úgy tudjuk, Nagypaka községben 62 paraszt élt, akik különböző méretű ingatlanokon gazdálkodtak. A faluban volt egy nemesi uradalom is, amely az Andrássy család birtokában volt. A Szent László-templom romokban hevert, csak ideiglenesen javították. A templom mellett volt egy paplak, amelyhez hat bérlő (inquilini) és szántó tartozott. Van még egy kocsma (educillum) és egy hentespiac (macellum) is itt.

Pálffyék birtokolták a pozsonyi várbirtokot, azaz Nagypaka községet is, a jobbágyság végéig, 1848-ig. A birtok egyes falvaiban még később is, több esetben 1945-ig is megtartották birtokaikat. Pálffyék nagypakai birtokát államosították az első Csehszlovákia idején.

Az 1767-1768-as városrendezés, amely Mária Terézia császárné egyik legfontosabb reformja volt, jelentős hatással volt egy modern magyar falu életére. Az 1768-tól városi szabályozással szabályozott földesurak és alattvalók viszonya gyakorlatilag a jobbágyság megszűnéséig, 1848-ig megmaradt Magyarországon. Az 1848-as forradalmi pozsonyi országgyűlés által elfogadott márciusi törvények megszüntették a jobbágyságot.

Mária Terézia császárné reformjait fia és utódja, II. József követte, aki 1780-tól 1790-ig uralkodott. Reformációja a magyar vidéket is érintette. A legjelentősebb tett a jobbágyság 1785-ös felszámolása volt, amely megszüntette az alattvalók személyi szabadságát. A 18. században a falu magyar nevén Nagy Paka volt, 317 lakossal. Tulajdonosa a Pálffy család idősebb tagja, gróf Pálffy János volt.

1785-ben római katolikus, magyar ajkú lakosság lakta. Templom és paplak állt itt. A lakosság fő foglalkozása a mezőgazdaság volt, amelyből a járulékadót is fizették. Két iparos volt a faluban. A nagypakai házak agyaggal körülvett fából (fonatból) készültek. A faluban volt egy katonanegyed, de nagyon kietlen állapotban volt.

1848. április elején gróf Batthyányi Lajos felhatalmazására Magyarországon kihirdették a polgári változásról szóló törvényt. Az új törvények alapján megszűnt a feudális társadalmi rend, munkák, és egyéb jobbágyi pénzkötelezettségek. A jobbágyságból való végleges kivásárlás kötelező volt. A törvény értelmében megszűnt az uradalmi szék, a földbirtokos bírói joga és az egyházi tized.

Nagypakán, Kispakán és Csukárpakán 1857-1859-ben valósultak meg a föld felosztásának és valódi tulajdonba vételének jogi kérdései, a földfelosztást követően a pakai gazdák lettek a földek tulajdonosai, melyekért arcuk izzadságával évszázadok óta dolgoztak.

A 19. század fordulóján három Paka a csallóköztárnoki körzeti orvosi rendelőhöz tartozott. 1907. december 18-án a járási orvosi rendelőhöz tartozó községek polgármesterei Csallóköztárnokban értekezletet tartottak, a megbeszélés tárgya a körzeti orvos megválasztása volt. Ekkor döntöttek úgy, hogy a háziorvosi rendelőt Csallóköztárnokból Sárosfára helyezik át.E határozat értelmében 1908 óta e három falu lakóit egy sárosfai orvos látja el. Ez a három falu 1911-ig egy szülészeti körzethez tartozott. A 19. század utolsó évtizedében a fertőző himlő sok Csallóközi faluban okozott gondot.

Az első világháború évei nem változtatták meg jelentősen a nagypakaiak életét, pedig nekik is el kellett viselniük a háború terheit. A legtöbb férfinak be kellett vonulnia a frontra, harcoltak Doberdónál, és ott voltak a pijavai csatában is. A háború után következő évben (1919) igen kaotikus helyzet alakult ki Pozsony fővárosának területén, vagyis a felső csallóközi járásban is. Csallóköz Csehszlovákiához tartozott. A 3 Paka továbbra is a tejfalui közjegyzőhöz, a járási bírósághoz és a somorjai adóhivatalhoz tartozott. A római katolikus hívek a nagypakai plébániához, a zsidók a tejfalui zsidó közösséghez, az evangélikusok és a reformátusok a somorjai egyházközséghez tartoztak. A cseh-szlovák hadsereg megszervezése miatt 1919-ben elrendelték a hadköteles sorozást. 1919. március 13-án népszámlálást rendeltek el Csehszlovákiában. Nagypakán 55 házban 316 lakos élt. Minden szarvasmarhát tenyésztő családnak, volt szántóföldje.

1927-ben lett a község hivatalos neve Nagypaka. 1929-ben javasolták a község villanyosítását, de pénzhiány miatt ez nem valósult meg. A HANZA fogyasztói szövetkezet telket vásárolt szövetkezeti ház építésére. 1931-ben kulturális központot is szeretett volna építeni. A faluban található egy pásztorház, amely alamizsnaházként is szolgál.

169-es számú kormányrendelet szerint, 1932-től minden településnek 1933. július 9-ig létre kell hoznia egy Krónikát (Emlékkönyvet). 1935-ben 6-7 m mély közkút megépítését rendelték el. 1936-ban Nagypakát a légi kerülethez rendelték. A telefon bevezetésére 1937-ben került sor, a fogyasztói szövetkezet épületében kapott helyet.

1938. november 2-án Magyarországhoz csatolták Szlovákia déli régióit - köztük Csallóköz nagy részét. A doborgazi megszállásra 1938. november 5-én került sor. Somorját és a környező falvakat, azaz Nagypakát, Kispakát és Csukárpakát a soproni 4. gyalogezred foglalta el. A lakosság a dicsőség kapujával fogadta az érkező katonákat. A nacionalista propaganda elvakította a felső Csallóközben élő magyarság egy részét. A lelkesítők megtámadták az 1920 óta itt élő nem magyar lakosságot. Elfoglalták a menekültek és az önként távozók házait. A gazdasági következményeket az ún. újracsatlakozásukat csak később jelentették be. Területileg Nagypaka, Kispaka és Csukárpaka komáromi megyéhez, a somorjai járáshoz és a tejfalui közjegyzőséghez tartozott.

Nagypaka, Kispaka és Csukárpaka évszázadokon át különálló birtokok voltak, önálló önkormányzattal. A falvak sorsa közös volt, több ezer szál, rokoni és baráti kötelék kötötte össze őket, a templom, a húszas évek közepétől a három falut a HANZA Közműszövetkezet is összekötötte. A három község egyesítésének gondolata már az előző évtizedekben felmerült, de központi utasításra csak 1939. december 12-én kezdték meg az egyesülést. A három érintett település közül elsőként Csukárpaka községi képviselő-testülete kezdett az egyesülés problémájával foglalkozni. Még Kispaka önkormányzati tanácsa is ellenáll. Erről tanúskodnak az 1939-ből származó jegyzőkönyvek, a központi hatalom azonban erősebbnek bizonyult a helyi lakosok akaratánál, így Nagypaka, Kispaka és Csukárpaka község 1942-ben Nagypaka néven egyesült.

A falu lakossága hamar megérezte a második világháború véres valóságát. Behívták az összes pakai hadkötelest a háborúba. 1945 márciusában a Második Ukrán Front csapatai támadást indítottak Csallóköz felszabadítására. Somorjában és környékén nem volt nagyobb ellenállás, a már egyesült Nagypaka falut is sikerült megmenteni.

Közvetlenül a háború után Beneš elnök kitüntetésével 1. sz. 33/1945 megfosztottákaz itt elő magyarokat és németeket nemzetiségüktől úgy hogy állampolgárságot adtak nekik. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a szlovákok szisztematikusabb betelepítése az etnikailag magyar területekre. További intézkedés volt a magyar tanítási nyelvű iskolák megszüntetése. Az állami hatóságok megpróbálták megváltoztatni a dél-szlovákiai lakosság etnikai összetételét a magyar lakosság egy részének erőszakkal Csehországba deportálásával, és lakosságcserét folytattak Magyarországgal.