Logo
Wave
Wave
Path
IMG 20230221 125649 IMG 20230221 125653
Református templom

Református templom

IMG 20230221 130112

A falu temploma ma református templom. Eredetileg katolikus volt. Korai gót stílusban épült. Egyes források szerint már a reformáció II. századában megalakult itt az evangéliumi egyház, de a hiteles feljegyzések szerint a csilizradványi református egyház az 1650-es évek körül keletkezett és a templom ekkor lett református. Több alkalommal tűzvész rongálta meg az épületet, mint 1644-ben, 1863-ban, és legutóbb 1907-ben, amikor a nagy tűzvészben a templom teteje leégett és ledőlt. A legutóbbi felújítás 1989-ben a gyülekezeti tagok segítségével valósult meg.

Érdekesség:

A templom történetéhez tartozik egy szájhagyomány útján fennmaradt legenda. Amikor Mária Teréziának menekülés közben szülési fájdalmai keletkeztek, üldözői elől a Várhely – dombra menekült, itt szülte meg fiát, II. Józsefet. A radványi, kulcsodi és a patasi asszonyok nagy szeretettel vették körül Mária Teréziát és ellátták mindenféle jóval. A felséges királyasszony, hogy meghálálja az alattvalói fáradozását minden községnek megengedte, hogy egy kívánságukat előterjeszthetik és ő teljesíti azt. Így hát a radványi asszonyok azt kérték, hogy a templom két ajtaját zárassa be, hogy idetartozó két község hívei is ugyanazon a bejáraton menjenek be a templomba, amelyen a helybeliek. Állítólag azt szégyelték, hogy a patasiak és a kulcsodiak, akik a saját bejáratuk közelében foglaltak helyet többen voltak, mint a helybeliek. Így történt, hogy az egyik ajtót bezáratta a másikat befalaztatta. Az 1965-ös árvíz után lehulló vakolat alól valóban egy építőanyaggal berakott ajtó képe rajzolódott ki.

A bejárati ajtót műemlékké nyilvánították Az ajtó felújításakor került elő a templom ajtó szövege:

Isten segítségével készítette N. Megyer Varga Zsigmond asztalos mester ezt a templom ajtót, mely 1908. március 20-ik napján készült el. 200, azaz kettő száz koronáért, ebben az időben voltam 43 éves, nős, családos, feleségem neve Érsek Alojzia, fiaim úgymint Gyula, Zsigmond, Ferencz. Leányaim Mariska, Jolán, Lujza, Ilonka. Isten legyen velünk.

Jelenleg Offline`

Telepulesinfo.hu kérelmezi az Ön beleegyezését az alábbiakban részletezett célokra:

Az Ön és eszközének személyes adatai (ún. süti adatok - például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat) kezelünk az alábbiakban részletezett célokra. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink ilyen célú adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatja a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal működését. Anonymizált információkat tartalmaznak.

Analitikai sütik

Szolgáltatásaink javítására szolgál. Google Analytics anonym információkat gyűjt az Ön által látogatott oldalakon

Google Remarketing

Google Ads segítségével remarketing szolgáltatást nyújtunk, segítségével Ön célzott reklámokat láthat.