A különösen szép, hangulatos partú Kis-Duna – az egykori főág, a Csalló ősfolyó utódja – két partján található a dunaszerdahelyi járás utolsó faluja, Eperjes.
Eperjes eredetét illetően nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre, nincs hiteles feljegyzés arról sem, honnan az elnevezés. A szájhagyomány szerint Mátyás király udvaroncai 1460 körül a folyó jobb partja mellett elterülő Biffari-erdőkben vadásztak, egy tisztáson megpihentek s a közeli településről a lányok friss eperrel kedveskedtek a vadászatban elfáradt vitézeknek. A királynak tett beszámolójukban a falut Eperes néven említették, mert hogy a határában sok eper termett. Állítólag innen ered a falu neve. 1775-ben Eperyes, a vármegyék kialakulása után Pozsonyeperjes, 1920-ban Bratislavský Eperjes, 1948 óta Jahodná, magyarul Eperjes a község neve. A Libay József István által 1788-ban készített kézírásos térképmásolat is az Eperes névvel jelöli a községet. Az eredeti térképet egy névtelen térképrajzoló készítette 1738-ban Bécsben.

Érdekes adattal szolgál a Felső-Csallóköz úrbéres portáinak 1535. évi összeírása, melyet Fekete György jogász készített. Eszerint a településen 10 lakott, 6 elhagyott, gazdátlan és 3 zsellértelek szerepel, mely szerint a település eredetileg az Akói-gyep nevű dűlőn volt, tehát a csallóközi oldalon. Ha a Duna másik oldalán feküdt volna, nem szerepelne a felső-csallóközi települések között. A 6 elhagyott telek talán Szulejmán szultán 1532-es hadjáratával magyarázható, amikor hatalmas, 200 ezres hadával indult Bécs ostromára. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a lakosság portáikat hátrahagyva menekült a Duna mentéről.

Az 1553. évi portális összeírásban Báthori András és a vöröskői uradalom 5-5 portával szerepelnek. A 17. Században a Thurzó család birtoka, 1647-ben Thurzó Mihályné majd az Esterházyak tulajdonába került. valószínűleg ettől az időtől kezdve kezdett a település a Kis-Duna bal partján is terjeszkedni, ugyanis az uraság kastélya a Duna bal partján elterülő szomszéd településen, Tallóson volt. Eperjes lakosságának nagy része zsellérként művelte az uraság földjeit, a jobbágyföldeken pedig földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak.
Az 1730-as tallósi canonica visitatio feljegyzéseiből tudjuk, hogy ez idő tájt Eperjes leányegyházként Tallóshoz tartozott. Önálló plébánia csak 1825-ben létesült a faluban. Az 1828. Évi Nagy Lajos-féle összeírásban a község 95 házzal és 679 lakossal szerepel. A szabadságharc idején, 1849-ben a község határában kisebb ütközet zajlott le.
1851- ben Fényes Elek a következőket írja a községről: „Eperjes, magyar falu Pozsony vármegyében, a Kis-Duna mellett; mely itt nagy szigetet formál. Számlál 755 katolikus, 7 zsidó lakost. Határa termékeny, szép erdeje, legelője bőven; gyümölcs elég; a lakosok sok szarvasmarhát, az uraság pedig számos nemesített juhot tartanak. Földesura: gr. Esterházy Mihály. Utolsó postája Szered.”

1877-ben iszonyú tűzvész pusztította el az egész falut, nagy részben elpusztult az 1750-ben felszentelt, római katolikus, kései barokk stílusú temploma is, melynek alapkövét 1748-ban az építtető Esterházy Ferenc gróf, kancellár rakta le. A tűz martaléka lett a templom tetőzete, a zsindellyel fedett torony, valamint az orgona. A templom a ma látható alakjában a tornyával együtt 1882-ben épült újjá. Nevét a felszentelés napjának alapján Péter és Pál apostolokról kapta még 1750-ben. A második világháború végén, 1945. március 31-én a Kis-Duna hídjának felrobbantásakor súlyosan megrongálódott. 1954-ben a legsúlyosabb hibákat kijavították, átfestették a templom belsejét, a régi barokk főoltárt el kellett távolítani. A legutolsó átalakításra 1976–1980 között került sor.

Az 1730-as tallósi canonica visitatio-ból tudjuk, az eperjesi gyerekek Tallósra jártak iskolába. A község ennek fejében kötelezte magát, hogy hozzájárul a tallósi iskola fenntartásához. 1825 májusában nyílt meg a mai községháza helyén az egy tantermes római katolikus iskola, amely nek épület szintén leégett az 1877-es tűzvészben. 3 évig bérelt házban folyt a tanítás, amikor is a régi helyén felépült a községi iskola. A lakosság növekedése miatt az iskolát bővíteni kellett, így 1896-ban a község megvette gróf Esterházy Mihálytól a templommal szemközti régi épületet, melyben addig a földesúr kiváltságaként kocsma és mészárszék működött, ezt alakították át 2 tantermes iskolává, valamint lakás is helyett kapott benne 2 tanító részére. 1900-tól 60 éven át tanultak itt a gyereke, míg 1961ben fel nem épült az új alapiskola. A régi iskolaépületben iskolai és óvodai étkezde működött, majd egészségügyi központ lett, a mellékszárnyában pedig 2013-ig működött a posta.

A település nagyobb része a Kis-Duna bal partján terül el a határa a folyó mindkét oldalára kiterjed, pár szórványtelepülés is található itt. A folyón az átkelést 1940-ig, a híd felépítéséig kompjárat biztosította. A komp az Esterházy-uradalom tulajdona volt, míg a helybeli úrbéres gazdaközösség 1792-ben meg nem vásárolta. 1945 márciusában a visszavonuló németek a hidat felrobbantották; 1992-ibe, az új híd átadásáig, ideiglenes átkelő biztosította a Kis-Duna felett a forgalmat.
A Kis-Duna bal partján létesített gyermektábor nem csak gyermeküdültetés, hanem különböző tanfolyamok, előadások, vetélkedők, ünnepségek helyszíne is volt. Itt rendezték meg 1995-ben a „Jahodná-Pozsonyeperjes 95” elnevezésű nemzetközi képzőművészeti szimpóziumot, melyen 18 festőművész vett részt. Képeiket a dunaszerdahelyi Vermes villa kiállítótermében lehetett megtekinteni. A képzőművészek nagyon szívesen keresik fel a Kis-Duna partján elterülő községet, hiszen az év minden szakában témával szolgál a néhol még érintetlen, hajdani szépségében pompázó természet. A pihenni vágyók, a természetet szeretők között is nagy ismertségnek örvend a táj. A folyó a horgászok, vízi sportok, a vízi turizmus kedvelőinek paradicsoma. A falu gazdag kulturális életének két legismertebb szegmense az énekkari találkozók és az eperfesztivál, amely események ismertek és közkedveltek a falu határain túl is.