Logo
Wave
Wave
Path
IMG 20221213 151218 IMG 20221213 151607
Római katolikus templom

Római katolikus templom

IMG 20221213 151611

Kisboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1755-ben épült, majd a 19. század közepén késő klasszicista stílusban építették át.

A helyi egyházközség 1755-ben alakult, és a római katolikus templom a dunaszerdahelyi esperesi kerületbe tartozott. Kegyura Pálffy János gróf volt. A századfordulón plébánosa Papánek Márk, majd dr. Hegyi Jenő pápai kamarás, esperesplébános volt.

A Katolikus Magyarország 1001-1901 című kiadvány szerint az alsónyárasdi templomot 1754-ben alapították, s a Boldogságos Szűz születésének tiszteletére építették. Fiókegyháza Felsőnyárasd. A gót stílusú római katolikus templomot késői klasszicista formájúra építették át. A kórus előtt balra és jobbra Jézus csodáit és beszédét ábrázoló freskókat látni. Az oltár előtt a mennyezeten a hét szentség jelképes ábrázolása van – ebből kettő az oldalfalakon. A római katolikus templom az oltárral szemben állva a jobb oldali falon az utolsó vacsora, a bal oldalin Szent Péter pünkösdi beszéde, az oltárképen pedig Szűz Mária születése van megfestve. A főoltáron balról Szent Pál, jobbról Szent Péter szobra áll. A templom freskóit a Pozsonyi Művészeti Akadémia végzős növendékei festették a 70-es években. Ebben az időben cserélték ki a főoltár képét is. Akkor még itt volt a R. Gaupmann által 1860-ban festett Mária látogatása, valamint a Mária Magdolnát ábrázoló, 1858-ból származó festmény.

A templom tornyában 3 harang van, melyek közül az elsőt Mandušek R. és társai készítették Brünnben 1922-ben. Peremfelirata: “Alsó- és Felső Nyárasd r. k. híveinek”. A második harangon ez áll: “Alsó Nyárasdi róm. kath. hitközség. Seltenhoffer Frigyes fiai cs. és M.K. udvari harangöntők Sopronban 1912.”

A harmadik harang – nagyharang – felirata: “Alsó és Felsőnyárasdi r. k. hívek. R. Mandušek a spol. Brno 1922.”

Jelenleg Offline`

Telepulesinfo.hu kérelmezi az Ön beleegyezését az alábbiakban részletezett célokra:

Az Ön és eszközének személyes adatai (ún. süti adatok - például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat) kezelünk az alábbiakban részletezett célokra. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink ilyen célú adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatja a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal működését. Anonymizált információkat tartalmaznak.

Analitikai sütik

Szolgáltatásaink javítására szolgál. Google Analytics anonym információkat gyűjt az Ön által látogatott oldalakon

Google Remarketing

Google Ads segítségével remarketing szolgáltatást nyújtunk, segítségével Ön célzott reklámokat láthat.